Életjel

Mostanság nem történik olyan sok említésre méltó dolog. Élem az életem, elvagyok. Nő a felvételik és a költözés miatti stressz bennem és egyre nyugtalanabb vagyok. A Hokudai vizsgája nagyon nehéz és még mindig nem tudtam elkezdeni tanulni rá. A könyv, amit az általános részhez tudni kell , megérkezett. Nagyon nagy és vastag :S Érdekesnek tűnik, úgyhogy már nagyon szeretnék nekiesni. Viszont van egyéb is, amiből fel kell készülni a vizsgára. Nem hiszem, h a sulis tárgyak mellett elég lesz erre az egészre 2 hónap. Próbáltam tanulni valamennyit, szakkönyveket olvasok, amik hosszú távon biztos hasznosak, de a felvételi szempontjából kétlem, h az lenne. A Kyodai felvételije ehhez képest könnyűnek tűnik, bár ott meg saját kútfőre kell támaszkodni, nincs könyv. Különösebben nem bánom. Nyugtalanító az is, h a két felvételi iszonyat közel van egymáshoz. 2 nap lesz közte és 1400 km. A jegy is iszonyú drága, kicsit elbizonytalanodtam, h megéri e kifizetni ennyi pénzt és kockáztatni, h esetleg nem érik vissza a Kyodaira egy olyan vizsgáért, amin jó eséllyel nem fogok átmenni, főleg, h január végén még van egy esélyem próbálkozni. Az étterembe sem mehetek el dolgozni, mert hamarabb van a vizsga a Hokudaira, mint a Kyoudaira és 2x nem fogok repülőre ülni. A nyári terveim így sajnos romokba dőltek. Kyotoban a július borzalmas, de az augusztus még iszonyatosabb. Egyre melegebb lesz, miközben a páratartalom óriási és levél se rezdül. Június végén megérkezik az esős évszak, eltart július közepééig-végéig. Aztán jön az eső nélküli magas páratartalmú hőség. Ez elől akartam elmenekülni. Helyette tanulok... a változatosság kedvéért. Yaaay :P Plusz bonyolítja a helyzetet, hogy még mindig nem tudom eldönteni melyik suli legyen. Még egyszer ilyen szépen pofára esni, mint a Kyodai-al most, nem szeretnék. 

Szombaton volt MEXT ösztöndíjasok találkozója. Nem volt rossz, de sajnos jó sem ^^;;; Arról volt szó, h eljönnek a nagykövetségekről és reméltem esetleg jönnek a magyarról is, így be tudtam volna jelentkezni, h vagyok. Mégiscsak jobb így, mint emailben, merthogy Tokyoig ezért nem fogok elmenni. Meg reméltem megtudok hasznos dolgokat, de nem igazán. Viszont jött Éva is, vele áprilisban együtt repültünk. Hát, érdekes volt. Kicsit más a helyzetünk, de nagyjából ugyanazt hallottam vissza az ő szájából is. Már ami a helyzetünket illeti az egyetemeken. Találkoztam néhány jó fej emberrel, de ezt leszámítva nem sok haszna volt. Megint kicsit az volt az érzésem, h mivel majd lesz novemberben még egy ilyen, de az Tokyoban, ezért mi le vagyunk szarva. Nem tudom, lehet beképzelem magamnak. Volt egy taiko (dob) és egy yosakoi tánc előadás. Na, ezek nagyon jók voltak :)

Móni hétfőn indult haza. Vasárnap még együtt lógtunk. Nagyon fog hiányozni. Pénteken még együtt bandáztunk, a magyar kontingens egy kis részével: Móni, Dani, Ági, én. Van egy nagyon klassz kocsma (szerűség), oda mentünk. Megidézi a 30-60s évek Japánjának a hangulatát (nem, nem a háborút). Zseniális :)

Amúgy sokat mászkálok el, ide-oda. Mindig van valami. Ami jó, inkább, mintha nem lenne. Sokat vagyok az egyetemen: összesen 7 órám van, nem szakadok meg bennük. Köztük meg a laborban ülök és tanulok. Viszont emiatt szinte sose vagyok a koliban és a szalad a lakás nem kifejezés arra, ami itt van :S Sikerült összefoglalnom végre 1500 szóban a szakdolgozatomat. Vagy 4x kellett újra nekiállnom, mert mindig hosszabb lett, mint kéne. Sose gondoltam, h erre ennyi időm és energiám megy el :/ Vasárnap megvolt az angol nyelvvizsga is, ami a felvételihez kell. Maga a vizsga nem volt nehéz, de fáradt voltam és sokszor azt vettem észre, h nem tudom miről beszélnek a magnóban. Amikor mondták, akkor értettem, amikor válaszolnom kellett a kérdésekre, rájöttem, h gőzöm sincs miről beszéltek. Az olvasás résznél pedig a japánok kórusban szívták a csulát és ezzel annyira felb@sszák az agyam mindig, h emiatt se nagyon tudtam koncentrálni. Amúgy ez komoly gond itt. Japánban nem fújnak orrot, helyette visszaszívják. Amíg csak szipognak, addig még képes vagyok kezelni, de amikor hallom, h ott komoly anyag van és azt szívják újra és újra és újra vissza, na akkor rosszul leszek és hányni tudnék. Halál komolyan. Olyan undor jön rám, h hányingerem kezd lenni. Borzalmas. Legszívesebben felállnék és elordítanám magam, h fújd már ki az orrod, bazd meg! Különben belehányok a szádba!
Természetesen hatalmas a hőmérséklet különbség is. Bent, zárt helyeken mindig megy a légkondi és nagyon könnyen meg lehet fázni. Ha kint nincs is baja az embereknek, zárt térben rögtön elkezdenek szipogni. Mert odáig nem jutnak el, h ez a gond. H talán nem kéne 10°C-s hőmérséklet különbséget teremteni. Meg, h vigyenek magukkal vlmit és öltözzenek fel.

Ezek történtek mostanság. Lassan véget ér a suli, már csak 1 hónap. Aztán készülni kell a felvételikre és végre döntést kéne hozzak, hogy akkor most mi a fészkes fene legyen. Meg itt van a költözés is. Addig el kell döntenem mit csinálok a sulival is. Megyek e, maradok? Ha megyek, akkor is fizikailag itt kell maradnom március végéig és akkor vlmi olyan megoldást keresek, h ne kelljen lakást berendezzek, mert az elvisz minden pénzt. Ha meg maradok, akkor gyorsan neki kell látnom lakást keresni. A jelenlegi helyzet nem jó. A kérdés csak az, hogy máshol jobb e?