Pillanatképek

Nagyon rég nem írtam semmit. Szánom, bánom. De élek, megvagyok, nincs semmi bajom (bár most megfáztam kicsit). Október a kedvenc hónapom és elszörnyedtem, h pont neki nem lesz bejegyzése. Tanulás kellős közepén vagyok (lesz egy hülye előadásom), szóval csak rövid bejegyzést kap, de legalább kap. Amúgy is, ma van Halloween. :D Itt elég sok buli szokott ilyen tájban lenni, de most nem tudok elmenni sehova :( Hülye előadás!

Október elején elkezdődött a suli. Jóval kevesebb órám van, mint előző szemeszterben, de rosszabb az órarendem, emiatt nagyon kevéssé produktív egy hetem. Elméletileg bőven kéne időm legyen, de mire végre belemélyednék az olvasmányaimba v bármi egyébbe, ami a kutatáshoz kell, addigra már rohanhatok a következő helyszínre. Nagyon kellemetlen, mert tényleg semmivel nem haladok és ez szétfrusztrál.

Na, lássuk mik történtek, dióhéjban. 

Szeptember 20-n átköltöztem az új koliba. Majd írok róla külön. Nem rossz hely, bár nem olyan csili-vili, mint a másik. Viszont csöndesebb. Ami csak azért fura, mert a környék meg jóval zajosabb. Kimegyek az épületből, akkor 4 v 6 sávos út mellett kell battyognom az állomásig. A szobám rendben van, megszoktam már. Ugyanaz a kiosztás, mint a másik helyen: minden egy légtérben. A fürdőszobám nem olyan jó, messze nem, de ez van. Viszont van mindenféle program és tanfolyam. Én keddenként ikebana (virágrendezés) kurzusra járok. 10 alkalom 2000 yen. Hülye lettem volna kihagyni. Nyilván mestere nem leszek a dolognak, de jó egy kicsit mást csinálni. Tetejében a kompozíciót elhozhatom magammal és így van vlmi szép, élő a szobában. Hiányoznak a növények. Az erkélyünk. Mindenféle fűszernövényt termesztünk otthoni használatra, de itt nincs semmim. A költözések miatt nem akartam semmit venni. 

Átköltöztem az új laborba. Kissé kalandos volt. Amikor még májusban v hogy, elmentem a Hokkaido egyetem tájékoztatójára a tanár, aki velünk foglalkozott, elmondta, hogy ahhoz, hogy sikeres legyen a kutatás diákként három dologra van szükség és a legfontosabb, hogy kijöjj a tanároddal, szeress vele dolgozni. Na, hát nekem ez nem ment, Nem rossz ember, szerintem, a volt tanárom, de utáltam. Már akkor is amikor még otthon voltam. Semmit nem tett azért, hogy megkedveljem és akarjak vele együtt dolgozni. Nyilván nem kell tepernie, de mondjuk nem ártott volna, ha normális választ kapok az emailjeimre vagy ha leültet és elmagyaráz nekem mindent mikor először találkoztunk. Az állok, mint egy faszent és megkukulok, nem segített a kapcsolatunkon. Képtelen lettem volna vele együtt dolgozni, fél percig sem tudtam benne megbízni, nem tudtam olvasni/értelmezni, szóval ennyit arról, hogy kijössz a tanároddal. Az új professzorom első dolga az volt, hogy leültetett az irodájában és felvázolta nekem mik lesznek a félévben, mit csinál a labor, mi a rendszer, mik a lehetőségeim és megkérdezte én mit szeretnék (!!!!!!!!!!). Amikor beléptem a diákok szobájába az első dolog, ami feltűnt, hogy nem égtek a lámpák MERT NEM VOLT RÁ SZÜKSÉG és légkondi helyett NYITVA VOLTAK AZ ABLAKOK! Lehet, sokan nem értik, hogy ez nekem miért fontos, de a helyzet az, hogy enélkül a hozzáállás nélkül nem lehet fenntarthatósággal foglalkozni. Ez az alap. Ha nincs meg a hozzáállás, csak kutatod, de a saját éltedben nem teszel semmit érte, akkor minden, amit csinálsz hitelét veszti számomra. Nem érdekel mennyi időd ment el a kutatással és milyen fasza eredményeket produkáltál, kuka. Nem vagyok über-zöld (vagy ahogy Korben Dallasnak mondták az 5. elemben "szuper-zöld"), bár itt olyan mintha az lennék, én is használom a légkondit és én is felkapcsolom a lámpát. Tejet iszom és sajtot eszem és nem vagyok vega sem. De ez az egész azért dühít annyira, mert ezzel foglalkoznak! Nem várom el egy irodalom szakostól, h így élje az életét, max örülök neki, de azoktól, akiknek ez a szakmája, azoktól igen. Szóval az új helyen úgy tűnik megvan a hozzáállás és ettől hihetetlenül megkönnyebbültem. Lehet lesznek más problémák, de legalább ez pipa, szóval örülök. 

Elkezdtem együtt dolgozni a labor másik professzorával. Na, az a nő nem semmi. Idáig mindig olyan példaképeim voltak, akik már meghaltak. Most van egy élő :P Na jó, csak jó úton tart afelé, h példakép legyen. Szóval komolyan veszi a dolgokat és nem csak kutat, hanem tesz is érte. Rohadt sok projectben benne van a keze és kb mindenkit ismer. Múltkor a polgármesterrel buliztunk meg két pasival az amerikai nagykövetségről :D Nem csinálok sok mindent, csak kisegítek itt, ott. De ez egyelőre elég. Minden héten van egy meeting (közte és a diákok között, akik benne vannak ebben a csoportban) és megbeszéljük a tennivalókat a különböző programokra. Ez hardcore japán, szóval többnyire elveszettem ülök, de majd csak javul a helyzet. 

Szereztem egy host-családot. Úgy voltam vele, h így hátha megismerek vlkiket, akiken keresztül kicsit jobban részese lehetek a városnak és nem csak mint egy külső szemlélő vagyok benne. Volt egy BBQ a hegyekben egy régi, mára elhagyott ált.iskolában. Jaj, nagyon jól esett a természetben lenni! Nem is gondoltam, h ennyire hiányzik. Meglepett. A program szervezői meghívták a családokat és a diákokat. Itt találkoztam a host-anyukámmal. Nagyon aranyos. Majd vasárnap megyek hozzájuk főzni. Mondjuk 2 éve költözött Kyotoba, szóval kb. annyira van képben a várossal, mint én :P Az ebéd után pedig néhányan elmentünk felfedezni egy gyönyörű buddhista templomot. Fantasztikus volt! Lassan pirosodnak a levelek, szóval tervezem, h visszamegyek és rendesen körbejárom a helyet. 

Na jó, asszem kb. ennyi. Időnként találkozom Oulaval és Luiyivel és elmegyünk együtt valahova. A Jidai-matsurira is eljutottam végre. Annak nagyon örülök. Kyoto 1300 éves történelmén megy végig felvonulás formájában. Az emberek az egyes korszakoknak megfelelő öltözékekben vannak. Elég csendes, nem sok minden történik, de a kosztümök nagyon érdekesek, szóval nekem megérte. Sajna elég rossz helyen álltunk fotózás szempontjából (hülye háttér), de amúgy mindent láttunk, szóval klassz volt.

Végre hűvösebb is van, pulóver kell hűvös, szóval nagyon nagyon nagyon boldog vagyok! :)